Rólam

Eisenbacher Dóra vagyok, pszichológus és édesanya.

A mester diplomámat gyermek szakirányon szereztem, majd szexuálpszichológiai szakpszichológusként végeztem.
Emellett képzésben – szupervíziós szakaszban – lévő pár- és családterapeuta vagyok.

Pszichológusként az érdeklődésem középpontjában a várandósság, szülés és az azt követő kisbabás időszak érzékeny területei állnak.
A legnagyobb motivációm, hogy segítsem a hozzám forduló nőket, párokat a boldog és kiegyensúlyozott anyaság és párkapcsolat felé vezető úton, beleértve a várandósság megélését, a szülésre való felkészülést, a családdá válást és a szexualitás helyreállitását.
Elkötelezett híve vagyok a magabiztos, pozitív szülésélménynek, illetve a válaszkész, igény szerinti nevelésnek.
Feleségként és két gyermekes édesanyaként saját bőrömön is tapasztalom ennek az időszaknak a nehézségeit és csodáit, ezeknek a megéléseknek a hozadékát szívesen kamatoztatom a munkám során is.

A célom, hogy egy biztonságos térben elfogadással, nagy empátiás jelenléttel és tudással támogathassam a hozzám forduló kismamákat és párokat.